Bicskei Zoltán

Szőts István-díjas filmrendező, grafikus

Magyarkanizsa, 1958. május 21.
Az MMA rendes tagja (2011–)

Bicskei Zoltán: Önéletrajz

1958-ban születtem Magyarkanizsán. 1972–1976 között Budapesten végeztem a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskolát. Ekkor kezdtem filmezni. 1976 és 1992 között, mint az Újvidéki TV technikai munkatársa voltam, Újvidéken éltem. Ebben az időben az újvidéki Ifjúsági Tribün és Zenekedvelő Ifjúság kulturszervezőjeként, az Újvidéki Jazz Napok társzervezőjeként, a Telepi Esték szervezőjeként is dolgoztam. Az Új Symposion Sziveri János vezette szerkesztőségének voltam tagja, film- és zenekritikusként. Esszéimet az Újvidéki Rádió műsoraiban, a Magyar Szóban, majd később a Magyar Szemlében és a Győri Jazz Stúdiumban közöltem. Grafikáimat Forum könyvekben /Tolnai Ottó, Kalapáti Ferenc, Sziveri János, Danyi Zoltán/ és magyarországi lemezborítókon /Szabados György, Dresch Mihály, Kovács Tickmayer István, Berecz András, Mezei Szilárd, Szelevényi Ákos/ majd a győri Műhely című folyóiratban közöltem. 1989-ben megjelent Rajzos füzet Kanizsára című esszékönyvem. 1992-től visszatértem családommal Magyarkanizsára. 1995–2012 között a magyarkanizsai Jazz, improvizatív zene... nemzetközi fesztivál művészeti igazgatója voltam, 2001-től 2009-ig pedig a Művészetek Háza vezetője, majd 2009-től a Nagy József Regionális Kreatív Műhely igazgatója. Nős vagyok, két gyermek apja.

Önálló alkotóként elsősorban a rajzban, másodsorban a film és az esszéírás területén tevékenykedek. Egy önálló kiállításom volt 1980-ban /Jazzportrék, Újvidéken/, amikor is világos lett számomra, hogy a kép helye nem a kereskedés által létrehozott kiállítótermek áruházaiban van. Noha szinte minden nap dolgozom, 1982 óta nem állítok ki. Esszéimet, rajzaimat alkalmanként napi- és hetilapokban közlöm. 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet, majd köztestületté alakult intézmény tagja vagyok. A Mesterek szava című könyvem 2010-ben jelent meg.

 

[Készült: 2012]